Regisztráció és bejelentkezés
Bejelentkezés
Avatar
Még nem regisztrált?

Legyen tagja közösségünknek!
Az alábbi linken választhat a csatlakozási lehetőségek közül.

Elfelejtett jelszó - Elfelejtett felhasználónév

Emlékezzen rám

NATO futás beszámoló

NATO futás 2014. október 5. Budapest - Petőcz Ferenc

Natorun2Sokat gondolkodtam azon, hogy mit is írjak erről a rendezvényről. Felemás gondolatok és indulatok is kavarognak bennem. A legkönnyebb az, hogy elkezdem az elején.

Réges-régen, mint a mesében kis hazánk csatlakozott a NATO-hoz. E csatlakozásnak emlékére kerül megrendezésre évről évre a budapesti NATO futás egyéni és váltó 10 km valamint 4 km futás és gyaloglás. Próbáltam kideríteni, hogy az idei hányadik volt e sorban, de nem sikerült.

Mi első alkalommal jelentkeztünk, a részünkről szokásos módon, ahogy mindig neveztünk interneten. Ennek előnye a gyorsaság és általában könnyen hozzájut az ember a rajtcsomaghoz. Egy hónappal a nevezési díj átutalása után megtudtak, hogy a befizetett nevezési díj visszajár, mivel hivatásos rendvédelmi alkalmazottak vagyunk és ezen a futáson mi ingyen vehetünk részt. Ennek nagyon örültünk, de még nem sejtettük azt, ami előttünk áll.

A rajtcsomagfelvétel volt az elsőkaotikus helyzet. Sokan kerestünk valamit Budapesten a Curia utcában, de nem találtuk a helyet. Kiderült, hogy nincs kiírva a pontos név a nevezési oldalon megadott helyen, így érdeklődni kellett az épület után. Magam kettőnk rajtcsomagjáért mentem, de az egyikünkét véletlenül már odaadták másnak, persze másnak adták vissza a nekünk járó nevezési díjat. Kaptam egy két számmal kisebb pólót. Pár nappal később visszamentem, kicsit rendezettebbnek láttam a sorokat. Kicserélték a pólót, visszakaptuk a pénzt. A póló egyébként jól néz ki, akárcsak a rajtszám. A rajtszámot viszont futásra alkalmatlan papíron készítették. Az izzadástól szinte leolvadt az emberről, sokan el is hagyták a városban útközben. Visszatérve ahhoz a gondolathoz, hogy rendeztük a sorainkat, úgy tűnt, már csak futni kell és nem lesznek gondok. Tévedtünk!

Natorun1A futás napján időben a rajthelyre mentünk, hogy ne legyen gond. Láttuk, hogy sokan vagyunk több mint 2300 egyéni előnevezett futó volt 10 km-n.

A rajt melletti iskola és a honvédség buszai voltak az öltözők, a csomagokat busszal szállították át a célba. Néhány WC volt kihelyezve, hosszú sorokkal, a sulit kevesen használták, pedig oda is be lehetett menni. A tömeg egymás vonzotta össze a sorba, ahelyett, hogy láttak is volna a futók, de a bemondó sem volt a helyzet magaslatán. Nem lehetett hallani, érteni és nem segített a tájékozódásban. 11:00 óra volt hivatalos rajtnak megadva. Pontosan 11:00-kor bejelentették, hogy a rajt késik 10 percet. Igen, még az előnevezettek is sorban álltak a rajtcsomagért és sokan nevezték is ekkor. Később újból bemondták, a rajt még 15 percet késik. Már nem tudtuk mikor indulunk, feszültség és nem tetszés, értetlenség volt az arcokon. Megszokott dolog és hangulatfokozó a közös visszaszámlálás. Itt ez sem volt. Egyszer hallottunk egy pukkanást a nagy feszült csöndben. Ellőtték a mezőnyt teljesen váratlanul előzmények nélkül, ekkor 11:27 volt. Egyesek állítják, hogy az első sorban volt valami számlálás, de ez a mezőnyben nem hallatszott. Megindultunk elején kisebb, majd nagyobb emelkedővel a Budai vár tövében. Csodálatos útvonalat jelöltek ki és az eső után nem sütött ki a nap sem a futás idejére, hanem csak előtte és utána. Így a felszálló vízpára sem volt akadály. Pontosabban mi futók voltunk egymásnak, hiszen nem volt rajtzóna, nem volt szakaszos indulás, de helyette szűk utca és sok ember igen. Biztosan fogtunk vissza másokat és mások meg ez miatt nem haladtak. Elfutottunk a Lánchíd utcára, amelyet ki tudja, hányszor adnak még át idén, de még mindig le van zárva és át a Lánchídon, Andrássy út, Hősök tere és a Városligetben egy laza kör. Ennyi 10 km. Az útvonal biztosítása sem volt tökéletes, a zebrákon a futók között cikáztak a turisták. 3 helyen volt frissítés, szerintem a táv és az időjárás nem igényelte a frissítést, így én csak a célban szerettem volna frissíteni. Tehát jöjjön a cél, ahova ki tudja ki és mikor érkezett meg. Én már 1 perc 07 mp-e ott voltam, amikor be tudtam lépni, mert olyan sokan tolongtak a célzónában, hogy hiába értem bőven időben 5 perces időjavítással a célhoz, nem tudtam a chipemmel belépni. Később tudtam meg, hogy ember osztja a z érmet, egy pici kapu van és egy ember pedig az ásványvizet. Csoda a torlódás? Azt gondolná az ember, hogy ettől rosszabb nem lehet. Hűvös volt, 15 perc a kapuig, izzadt testtel mindenki, nem egyedül fáztam meg. Az utolsó üveg frissítőt még elvettem valaki elől, remélem nem haragszik, mögöttem több száz ember és nincs frissítő.10 km után pedig jól esne. Később tudtam meg, hogy az érem is elfogyott. De még mindig nincs vége.
NatorunA csomagjainkat keressük a bemondó által megjelölt helyen, de nincs ott a busz. Közel 10 perc feszült keresgélés, többen már hangosan morogtak, mire kiderült, hogy a műjégpályára kell bemenni, ott vannak a csomagjaink. Mi első alkalommal vettünk részt. A pálya csodálatos volt, mint az együttfutó tömeg is. Az érem is tetszett, akárcsak a póló. De gondolkodóba estünk, hogy ilyen rendezéssel lehet-e ezt még csinálni. A tömegben haladó mentő is befér a hiányosságok közé. Nem tudom, nekünk másokkal ellentétben ugyan ingyen volt, de lehet nem kérünk belőle, hiába lett jobb az időm. Ez utóbbi a legjobb az egészben. A futótársaknak köszönöm az élményt, a rendezőknek meg annyit, hogy NATO ide vagy oda, ez még mindig csak a Magyar Honvédség, ahol olyan állami a szervezés és a kivitelezés és persze a Budapesti Atlétikai Szövetség is hozta a formáját. Elismerem a sokak által végzet kemény munkát, de remélem, gondolnak majd a futókra is jövőre. Erre azért is szükség van, mert sokat olvasni a futóturizmusról, hogy mekkora bevétel ez Budapestnek vagy éppen az országnak, hiszen vidéken is színvonalasabbnál színvonalasabb rendezvénytárból lehet válogatni. Ezen az eseményen Nato partner országok csapatai is részt vettek és egyben honvédségi és iskolai verseny is volt. A magyar csapatok jól teljesítettek, de nyitva maradt a kérdés, hogy a rendezés közben a külföldi egyéni és csapatban futó sporttársak milyen hírünket vitték. E negatív hangvételű beszámoló ellenére nem keserű a száj. Javult az időm, továbbá jó társaságban szép helyen remekül éreztem magam, de a körülmények méltatlanok voltak. Napok óta próbálkoztam képeket is keresni az eseményről, de nem lehet fellelni. Valahogy olyan ez, mint a rejtelmes eredmény lista a nato futáson, ahogy esett, úgy puffantak az eredmények se sorrend, se logika.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Weboldalunk sütiket használ, mely segít számunkra, hogy színvonalasabb szolgáltatás nyújthassunk látogatóinknak. Továbbá a weboldal egyes részein személyes adatok megadására is van lehetőség melyek kezeléséről további tájékoztatásért kérjük tekintse meg az adatvédelmi tájékoztatót.