Regisztráció és bejelentkezés
Bejelentkezés
Avatar
Még nem regisztrált?

Legyen tagja közösségünknek!
Az alábbi linken választhat a csatlakozási lehetőségek közül.

Elfelejtett jelszó - Elfelejtett felhasználónév

Emlékezzen rám

10. Jubileumi KKM 2017. június 03-04. Keszthely

2013-ban itt futottuk az első félmaratont. Azóta sokat, nekem van 27, András már több, mint 40. Szeretettel emlékeztünk mindig a helyre, csodás környezet, szép egyedi érem, tésztapartik barátokkal, befutó sör, jó póló és itthon a legjobb frissítés 2 km-ként és közben a helyiek is mindig pluszban raknak ki frissítést és van egy speaker, aki úgy felpörgeti a főteret, hogy 80 éves német turista is táncra perdül. Eljött idén a 10. verseny, súlyos családi gondok után kevés készület mellett indultam így útra oda, hogy idén csak váltóban induljak Andrással, ameddig Ő egyéniben is lefutja a félmaratoni távot. Milyen élményekkel lettünk gazdagabbak? Olvassátok!
Pénteken érkeztünk meg a szokásos kempingbe, esti fürdés a tóban, remek volt, és házi bográcsparti.
Szombaton felvettük a rajtcsomagot és élveztük a gyermekek lelkesedését a nekik szánt futamon. Ameddig délután mi pihentünk, addig a sprint számokat is lenyomták. Este tésztaparti és koncert. Barátokkal hangoltunk mi a Stan és Pan váltó.
Másnap időben érkeztünk, de a betonra átalakított, amúgy szép keszthelyi főtér a 770 éves város már a napfényben felhevült. Közben Marton Zsolt is befűtött közönségnek és futóknak egyaránt. 10 órakor már rendesen kánikula volt a beton is visszadobta a meleget és a főutca fáinak sincs már rendes koronája amely hűst adna, mert valaki jókedvében, mint az országban mindenhol levágatta. Lehangoló.
A rajt után nehezen találtam valami árnyékot, hogy el ne hervadjak a váltásra. András nagyszerűen futott, hamar jött, így beálltam és mindenhol kedves szurkolás fogadott, ez valamit enyhített a meleg okozta kellemetlenségen, pedig a rendezők szerintem a legjobbak az országban és a legjobbat hozták ki, de a meleggel nincs mit tenni. A kikötőig így rögös út vezetett tűző napon 9,5 km, ami nem a kedvencem. Aztán a maradék 1,2 km már árnyékban és az emelkedő sem fájt, ha elviselhető a hőfok. A célban a szokásos finom sör és péksütemények, ingyen elérhető jó minőségű képek. Csodás volt megint és újra menni fogunk, mert nincs Pünkösd KKM nélkül.

Póló: 7
Érem: 10
Frissítés: 10
Befutó és rajtcsomag: 10
Mellékhelyiségek elérhetősége: 10
Rendezés: 10

Forrás: Petőcz Ferenc

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Weboldalunk sütiket használ, mely segít számunkra, hogy színvonalasabb szolgáltatás nyújthassunk látogatóinknak. Továbbá a weboldal egyes részein személyes adatok megadására is van lehetőség melyek kezeléséről további tájékoztatásért kérjük tekintse meg az adatvédelmi tájékoztatót.