Regisztráció és bejelentkezés
Bejelentkezés
Avatar
Még nem regisztrált?

Legyen tagja közösségünknek!
Az alábbi linken választhat a csatlakozási lehetőségek közül.

Elfelejtett jelszó - Elfelejtett felhasználónév

Emlékezzen rám

12.Čsob Bratislava Marathon-a sport összeköt 2017. április 01-02.

20170402 123657 DSC 9261 1Még tavaly a Budapest Maratonon láttuk kiállítóként a pozsonyi szervező csapatot, akkor jött az ötlet, fussunk újra külhonban, de a történelem viharainak köszönhetően mégis félig meddig hazai pályán. Viszonylag későn neveztünk, így egy kicsit drágább árfekvésbe kerültünk, de Pozsonyban még csak most indultunk első alkalommal és mégis olcsóbb volt, mint itthon és akkor még nem is tudtuk, hogy bár Budapesten profibb a rendezés, de ott meg fényévekkel jobb a szolgáltatás. Vajon itthon mikor találkozik-e kettő dolog?
Családi és munkahelyi elfoglaltságok miatt én kevesebbet tudtam edzeni, így nekem végül maraton helyett csak félmaratoni nevezés lett, miközben futótársam András a 42,2 km-n nevezett.
A pozsonyi verseny hivatalosan 2 napos, de már március 31-én volt egy történelmi futás a városban e rendezvény keretein belül. Mi szombaton érkeztünk és remek rajtcsomagot kaptunk egy első osztályú adidas póló, gyümölcsitalok, energia cukorkák, szőlőcukor és sok-sok versenyről reklám, köztük a szívünknek kedves Budapest maratoné is. Barilla tésztaparti volt finom helyi sörökkel és remek hangulatba. A helyiek nagyon kedvesek voltak. Szerettem volna látni a belvárost, csak későn foglaltunk szállást, így erősen messze kerültünk az óvárostól, amely így csak futókaland lett a pálya részeként, de vissza kell menni megnézni, rengeteg magyar emlék és szebb és felújítatlan részekre egyaránt igaz, hogy nagyon tiszta város, amiből lenne mit tanulnunk.
Szombaton, amikor megérkeztünk a gyermek versenyek és a 10 km versenyei zajlottak. Remek időben, jó hangulatban és sajnáltam, hogy nem vagyok gyermek, mert olyan érmet kaptak, amilyet itthon felnőtt versenyeken is ritkán osztanak.
Vasárnap korán keltünk, időben érkeztünk akadt parkolóhely is szerencsére. Vasárnap volt 21,1 és 42,2 km, amelyen összesen 3800-an indultunk az összes rendezvényen pedig a teljes létszám 12000 futó volt, ami egy ilyen rövid múlt alatt nem kevés. Pozsonyban rengeteg maratont, és egyéb kisebb versenyt rendeznek, sok triatlon is akadt köztük és a helyiek jól állnak a kérdéshez, lelkesebbek és kevésbé zavarja a városban élőket, mint Budapeste. Egyebek mellett sosem fogom megérteni Budapesten miért ül egy ember egy autóban és miért kell autóval menni 500 métert és miért gond, ha van egy-egy nap környezetszennyezés nélkül....
Mindenki kapott egy a tempójának megfelelő karszalagot, így a rajtzónákba is ennek megfelelően álltunk be. Volt közös bemelegítés és nagy meleg már a rajtnál. De gondoltam, ez nem fog zavarni, lesz árnyék, de tévedtem a 21,1 km-n összesen 6 km volt árnyékosabb helyen. Nagyon erősen indult a mezőny én a 6:30-s tempóval akartam menni, de egy kicsit el is futottam magam, így az első kettő kili 5:15-ös tempóval ment pedig csak sétának tünt, aztán 10 km-ig nem frissítettem, ez hiba volt, 13, 5 km-nél volt megingás rendesen a belváros emelkedőnél, de jött a belváros, árnyék, így kihúztam a frissítésig. Utána átmentünk a Dunán egy szép parkba, ahol az ébredő fák közt könnyebben haladtam és visszafele már csak 1 km volt a cél, ahol mindenkit nagy tapssal fogadtak. Nem számított ki honnan jött én egy szlovák lánnyal futottam az utolsó 3 km-em egymást húztuk a végén összeölelkeztünk, a magyar zászlók nagy tapsot kaptak, mint az indiai fiú a szivárvány színű zászlóval a néger lányok. Összességében futó ünnep volt és vissza szeretnénk menni.
A frissítés első osztályú volt 2,5 km-ként volt kirakva mindenféle frissítő minden mennyiségben. A célban az éremmel egy hosszú folyosó volt, mint annak idején Krakkóban, itt vehettem magamhoz croissant, annyi doboz sört, amennyi jól esett, energia italt egy üveggel, egy nagy üveg ásványvizet és a meglepetés egy olyan póló volt, amelyet a célban finisher pólónak adtak a hivatalos emblémával a lefutott kilométerrel, hasonlított a versenypólóra, hogy át tudjunk öltözni és mégis hirdessük az összetartozást.

A verseny 1-10-ig értékelve:

Rendezés: 10
Pólók: 10
Rajtcsomag, befutócsomag: 10
Pálya: a nagy meleg miatt 7
Mellékhelyiségek elérhetősége: 5
Frissítés: 10

 

 

 

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Weboldalunk sütiket használ, mely segít számunkra, hogy színvonalasabb szolgáltatás nyújthassunk látogatóinknak. Továbbá a weboldal egyes részein személyes adatok megadására is van lehetőség melyek kezeléséről további tájékoztatásért kérjük tekintse meg az adatvédelmi tájékoztatót.