Regisztráció és bejelentkezés
Bejelentkezés
Avatar
Még nem regisztrált?

Legyen tagja közösségünknek!
Az alábbi linken választhat a csatlakozási lehetőségek közül.

Elfelejtett jelszó - Elfelejtett felhasználónév

Emlékezzen rám

BBU S.Ö.R KÖR - Sopron – Podersdorf – Sopron

Lassan kezdek ahhoz hozzá szokni, hogy, őrült vagyok én is, akárcsak a többi nagy ultrafutó, és hogy ehhez ténylég kis tehetség, szorgalom, kitartás és nagy alázat kell.
Erre a versenyre igazából Soós Péter hívta fel a figyelmem, hogy jó hangulatú, s mindenképp el kell mennem. De kicsit izgultam is a verseny miatt, mert azért nem akartam oda menni, hogy utolsó legyek, de az első helyért se, mert tudtam, hogy ott nem én leszek a nyerő, de ez nem is nagyon érdekelt.
Székesfehérvárról indultam egy 9:15-ös járattal Sopronba ami 4 órán keresztül tartott, a vihar nagyobb eseményein keresztül. Majd amikor meg érkeztem, akkor elsőnek a szállásomra mentem, ami pont a buszállomás mellett volt a Roth Gyula kollégium. Itt bejelentkeztem és elfoglaltam a szállásomat, majd a szintén nem messze MKB Arénához vettem az irányt ami 5 perc gyaloglás után meg is volt. Itt volt a tészta party és a rajtcsomag felvétel. Találkoztam Temesi Pannival is, és egymásnak sok sikert kívánva köszöntünk el a tészta elfogyasztása és a technikai értekezlet után.
Korán feküdtem mert másnap korán is kellet kelnem.
Jól aludtam, s vártam már a rajtot, de előtte még Pannival megint találkoztunk s sok sikert kívántunk, s a Katolikus rádió készített velem egy riportot a versenyt illetőleg, majd az egyéni indulókat név szerint szólítva a rajthoz állították és mindenki más mögéjük, és RAJT.

Amíg a városban voltunk addig jó volt mert ott is meleg volt már nagyon, de amikor már kiértünk a városból, egyre és egyre csak melegebb lett s csak szembe szél ami nagyon erős volt. Nem gyors tempóban próbáltam menni, s ez a tempó a szörnyű melegben 45 km-ig jól ment, onnan kezdtem lassulni fokozatosan, ezt még elősegítette, pár frissítőn, hogy meleg frissítést tudtak felszolgálni, s mint másoknak is, így nekem is kicsit fel forrt a gyomrom. De mindenképp meg akartam csinálni, és nem akartam fel adni, így végül is sikerült meg tennem az első napi szakaszt is.
S nem fájt se a térdem, semmim csak ez a hererohasztó meleg nem kedvezett, főleg, hogy az első napi szakasznak a 97%-a tűző nap volt. Itt már úgy voltam, hogy mindjárt itt a másik frissítő.

Második napon korán kellett kelni, mert a busz ami vissza vitt minket Podersdorf-ba a rajthoz 7-kor indult. Oda érkezésem után, gyorsan át öltöztem, majd bemelegítettem, nyújtottam, el intéztem a folyó ügyeim is, s rá 20 perc rajt volt.
Majd amikor a rajt eldörrent elég sokáig egy nem kedvelt uton ami kavicsos és poros volt nagyon, azon kellett futni, majd megint csak mint az előző napon is az unalmas szőlősor tengere fogadott minket, ha az elfogyott, akkor meg csak napraforgó, búza tábla, ugyanis a verseny tényleg megkerültette a Fertő tavat, de jó nagy kerülővel. Partnak futás közben csak 5%-át láthattuk.
Itt az időjárás még az első 30 km-en még mindig dög meleg volt, de jött az a bizonyos második fele a távnak. Ott már elborult, néhol csepergett s lehűlt kicsit, ez nagyon kedvezett nekem, s már be is tudtam gyorsítani a hideg víz, Cola, és paradicsom segítségével. Volt olyan frissítő a legnagyobb meglepetésemre, hogy nem csak frissítő víz,stb nem volt, hanem még pohár se szóval semmi. Volt olyan frissítőpont ahol meg nem töltöttek ki vízet, mert ő nem akart a napra ki menni.
Az első felét egy szintén csak teljesítő jó fej futóval húztuk egymást, majd leszakadtunk egymástól a másik felétől. Majd jött az egyik, majd a másik frissítőpont s közel voltam a városhoz. Majd végre elértem az utolsó kettő frissítőponthoz ahol az egyiken egy fiatal srác, a másikon meg egy fiatal lány várt. Hát le a kalappal előttük, nagyon jó fejek voltak. S szerintem nem hiába tették őket utoljára, hanem azért mert tényleg nagyon ösztönzőek tudtak lenni. Én a szervezők által adnék nekik egy a "legjobb frissítőpont"nak járó kitüntetést is.
Majd a szervezők által mondott "utolsó 3 km lejtő"-t is meg futottam, de csalódásomra, volt még szépen nagy emelkedők, s a tényleg utolsó 3 km nem volt lejtő csak a fele.
Így az össz időm 14:52:12 perc lett, s a 13-ból a 10. (de ez nem lényeges annyira)

Összegezve
Pozitívumok:
Nagyon tetszett az egyes szervezők és futók közti kapcsolat, a szurkolás, a segítés mindenkin. Illetve az össz szakasz Sopron városban való futás, a többi nem fogott meg. A befutóérem, a rajtszámom, hogy 21 éves vagyok s nekem volt a 21. rajtszámom is, illetve az egy két frissítőpont bősége, s leleményessége a jég miatt és az árnyékolás miatt.

Negatívumok:
A pálya így utólag nem nagyon tetszett, mert nem nagyon találkoztunk a Fertő tóval, csak Messi nézésből. A frissítő pontokon való hiány, amely a később érkező futóknak nem volt már semmi, néhol ami volt az is csak forró vagy meleg. Illetve a kimondott az utolsó 3 km lejtő ami azért jó pár futótársamtól hangzott vissza a mérges szavai.
S azért tetszett volna, ha nekünk nem kell még külön fizetni a buszért ami a rajthelyszínre szállított minket, mert ezt bele lehetett volna kalkulálni.

Köszönöm azért hogy itt lehettem, jövőre találkozunk, ugyan itt.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Weboldalunk sütiket használ, mely segít számunkra, hogy színvonalasabb szolgáltatás nyújthassunk látogatóinknak. Továbbá a weboldal egyes részein személyes adatok megadására is van lehetőség melyek kezeléséről további tájékoztatásért kérjük tekintse meg az adatvédelmi tájékoztatót.