Történelem:
Hérodotosz elbeszélése szerint i. e. 490-ben, a marathóni csata előtt Miltiadész athéni sztratégosz egy küldöncöt menesztett Spártába, hogy segítséget kérjen Leonidász királytól a perzsák ellen. Hérodotosz így emlékszik Pheidippidész futásáról:

„Mielőtt a hadvezérek elhagyták volna a várost, követet küldtek Spártába egy Pheidippidész nevű athéni férfit, aki nagyon gyorsan tudott futni, és ez is volt a foglalkozása...”

„A hadvezérek tehát ezt a Pheidippidészt, aki azt állította, hogy találkozott Pannal, elküldték Spártába, s az Athénból való indulása utáni napon már meg is érkezett. Felkeresvén az elöljárókat, ezt mondta: »Lakedaimóni férfiak! Az athéniak azt kérik tőletek, hogy siessetek a segítségünkre, és ne nézzétek tétlenül, hogy a legősibb hellén várost a barbárok leigázzák."

Történészek szerint Pheidippidész spártai futása szolgál a modern maratoni futás mitológiájának alapjául. Hérodotosz, aki néhány évtizeddel a marathóni csata után írta meg a görög-perzsa háború történetét, nem említ olyan hírvivőt, aki a csata után Athénbe futott volna a győzelem hírével. A modern legenda, mely szerint Pheidippidész úgy kimerült a 35-40 kilométer körüli futástól, hogy odaérve csak annyit bírt mondani, hogy „Győztünk!”, és holtan esett össze, több száz évvel későbbi adalék, mely vélhetőleg a Pheidippidész-legenda átalakulásából képződött. A marathóni futás első ismert írásos említése Plutarkhosztól származik, aki bő fél évezreddel a marathóni csata után, Athén dicsőségéről című művében írta le a történetet, de ő még egy Therszipposz vagy Euklész nevű hírvivőről beszélt.

Hérodotosz szavai John Fodent, a brit légierő tisztjét gondolkodóba ejtették. Foden, aki maga is amatőr ultramaratonista, 1982-ben négy társával elindult kipróbálni, hogy vajon lehetséges-e ezt a 246 kilométeres távot másfél nap alatt futva megtenni.

Fodenék kísérlete többször is majdnem kudarcba fulladt. A latin betűs táblák teljes hiánya és a rossz minőségű térkép miatt a csapat lépten-nyomon eltévedt. Felszerelésük hiányos volt, és kísérőjük eltévedései és kerülései miatt a futók többször is kiszáradtak és eléheztek. Volt olyan szakasz, ahol öt órán keresztül víz nélkül kényszerültek futni. A futóknak a kutyákkal is gyakran meggyűlt a bajuk, ezért a szokásos felszerelésen túl köveket is cipeltek, a támadó kutyák visszarettentéséhez.

Az ötfős csapatból csak John Scholten ért 36 órán belül Spártába, és ezzel megszületett a Spartathlon. A következő évben a csapat megszervezte az első hivatalos versenyt, amit azóta évről évre megtartanak.

 A futók Athén belvárosából a tengerpart felé futnak, és Eléfszina, Megara és Kineta érintése után, 78,5 kilométernél érik el a Korinthoszi-csatornát. A csatorna után a Peloponnészosz-félszigeten az ókori Korinthosz, Nemea és Lürkeia után, 159 kilométernél érik el a közel 1200 méter magas Parthenio-hegyet, ahol Pheidippidész a monda szerint találkozott Pan istennel. A hegyet követően Nesztani és Tegea érintése után érik el Spártát a futók. A cél Spárta pálmafákkal övezett főterén, Leonidász király szobránál van és a verseny a Leonidász lábának megérintésével ér véget. A verseny részletes térképe

Fodenék útvonala, mely az ókori utak és városok vonalát követte, zömében szekérutakon haladt, és az útnak kevesebb mint fele volt leaszfaltozva. Az évek során a görög úthálózat folyamatosan fejlődött, és már csupán 10 kilométer halad szekérutakon, ösvényeken.

A verseny során a futóknak 75 ellenőrző ponton kell áthaladniuk, és minden pontot egy előre meghatározott szintidőn belül kell elhagyniuk. Aki szintidőn túl érkezik, bármelyik ponton kizárhatják, azonban a verseny első felében a versenybírók rugalmasan kezelik a szintidőt, és csupán az este leszállta után kezdik szigorúbban venni a késéseket.

A futók zöme a Parthenio-hegyet és az azt megelőző több mint 10 kilométeres emelkedőt tartja a Spartathlon vízválasztójának. Az emelkedőt a futók többsége már éjszaka kezdi meg, és a csúcsra 20-22 óra futás után érkezik meg. A csúcs előtti utolsó három kilométert kivilágítatlan hegyi ösvényen, egy szakadék peremén kell megtenni. Több beszámoló említ a csúcsot megelőző és követő 10-15 kilométerről hallucinációs élményeket és a versenyt feladók többsége még a hegy (ahogy a bennfentesek nevezik: „A Hegy”) előtt száll ki.

A szigorú szintidők, a kemény emelkedők és a gyakran szélsőségesen meleg időjárási körülmények miatt ultramaratonista körökben úgy tartják, hogy a Spartathlon az egyik legkeményebb, ha nem maga „a” legkeményebb futóverseny a világon.

A verseny tisztaságát védve a szervezők nem osztanak pénzdíjakat, és az összes célbaérkező azonos díjazásban részesül, azaz nyer egy olajág-koszorút, melyet spártai elöljárók helyeznek a fejére, és egy érmet. Továbbá minden célba érkezőt spártai lányok kínálnak az Evrotasz folyó vizével.

A szervezők a versenyt nemcsak sporteseménynek, hanem kulturális rendezvénynek is tekintik, és ezt jól tükrözi, hogy 2006 óta évről évre a verseny kizárólagos szponzora a Stravos Niarchos Alapítvány, mely szinte kizárólag kultúrát, művészetet, oktatást és orvosi kutatást támogat.

Forrás: wikipedia

Magyar sikerek:
A verseny évről évre népes magyar csapatot vonz, és a sikerek sem maradnak el. Bogár János 1991-ben megnyerte a Spartathlont és 1990-ben harmadik helyen ért célba. Lubics Szilvia 2011-ben, 2013-ban és 2014-ben is nyert a nők között, 2015-ben nagy küzdelemben a 3. helyet szerezte meg, csakúgy, mint 2012-ben. Lubics 2014-es győzelmével 26:53:40-re javította a női pályacsúcsot és az abszolút versenyben 9. helyen ért célba. 2015-ben Nagy Katalin amerikai színekben nyert 25:07:12-es újabb pályacsúccsal, abszolút negyedikként. Érdekesség, hogy Lubics Szilvia és Nagy Katalin ugyanannak az edzőnek, Lőrincz Olivérnek a tanítványa.

Kis-Király Ernő 1986-ban ezüstérmes volt, Hári Gyula 1991-ben harmadik lett míg Nagy Katalin 2014-ben második helyen ért célba.

A magyar futók közül legtöbbször, 18 alkalommal, Lőw András ért célba. A magyar nők közül először Bontovics Tímea futotta le a Spartathlont 2004-ben. 2014-ben nem kevesebb, mint tizenkilenc magyar teljesítette a versenyt míg 2006-ban Simon László húsz év után tért vissza. 2011-ben Bögi Sándor a 100. magyar teljesítést érte el (beleértve a határon túli magyarokat is).

Idén elképesztően népes lesz a magyar csapat: 24 futónk vág majd neki a Leonidasz szoborhoz vezető útnak, 8 nő és 16 férfi.

Nézzük a névsort, és a futók rajtszámait!

https://www.facebook.com/spartathlonmagyarcsapat/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Spartathlon

Lubics Szilvia – 92
Vágó Boglárka – 93
Huzsvay Edit – 186
Kreidl Csaba – 189
Toms Krisztián – 207
Maráz Zsuzsanna – 235
Lajkó Csaba – 238
Sznopek József – 239
Veres Szilárd – 244
Lőw András – 247
Rácz Róbert – 264
Máthé Zoltán – 287
Csákány Krisztina – 294
Török-Ilyés László – 299
Kolluti Margit – 300
Káldi Péter – 306
Roskovics Miklós – 308
Kisháziné Zombory Erika – 313
Blaskó Mihály – 315
Evetovics-Balla Hajnalka – 330
Veress Béla – 334
Rudolf Tamás – 351
Simonyi Balázs – 368
Lukács Albert – 386