Nyomtatás

NATO futás 2016. szeptember 25.


14409437 10205545139066778 4681286214796912314 oElső alkalommal kettő éve voltunk, akkor kicsit baki parádéba torkollt a dolog, nem volt frissítés, befutó csomag, nem jutott mindenkinek érem és a ruhatár sem volt megszervezve rendesen.
Idén új pályát, rendet és jó szervezést ígértek a szervezők. A futó pedig az a fajta, aki ha mondanak valamit és sok idő eltelt, akkor kíváncsivá válik egy-egy esemény iránt. Így újra neveztünk egy jelképes 2500 Ft-ért.
Kaptunk végre mérethelyes jól kinéző pólót és vártuk a versenyt, amelynek pályája sok mosolyt előre nem ígért.
A verseny napján kiváló futó időre ébredtünk, de a rajt 11 órakor volt, így addigra kellően be lett fűtve a beton, mindenesetre azért jól esett az őszi napfényben megfürdeni.
A verseny rajtja a Vérmezőnél volt és a cél pedig a vele egy vonalban, csak sokkal magasabban lévő Hadtörténeti Múzeum előtt a Budai várnegyedben. E kettő között jelentős lépcsőzések mellett volt elérhető az öltöző és ruhatár. Szerintem ez a szervezés és elhelyezés nagyon jó volt, gyorsan le lehetett adni és felvenni táskákat és a lépcsőzés még segített is a bemelegítésben.
Idén a rajt is pontosan sikerült és a szervezők jól tartották az időpontokat, időben és megfelelő létszám mellett lezárták a helyszíni nevezést.
A pálya elején enyhe lejtő volt, majd az alagúton kellett átfutni és a Batthyányi téren átfutva elmenni a Margit-hídig. Innen a rakpart és vissza az Erzsébet hídig. A 10km –es távnak a rakparton volt váltópontja, mert többen váltóban tették meg a távot és itt volt bőségtál, azaz megfelelő mennyiségű és minőségű frissítés.
Az Erzsébet hídtól még volt egy rövid könnyebb szakasz a Várkert bazárig, de a 7 km-es táblától már csak felfelé vezetett az út. Ez nem volt a szívem csücske, meleg és emelkedő együtt, innentől rontottam az addig remek futóidőmön. Viszont a világörökség részét képező vár és környéke az emelkedő mellett kárpótolt, mert csodás a látvány és ez egy remek futópálya volt. A célba érkezve megkaptuk az érmet, idén ez is jutott mindenkinek és volt befutócsomag is. Készült néhány fotó, örültem az FBK-s társaknak és arra gondoltam, hogy jövőre újra, még ezen a pályán is, mert ez az új terep nekem gyakorló pálya lesz, sokszor fogok rajta futni, lehet rajta készülni.

14479789 10205545131786596 8863547766111892277 n

Rendezés: 10
Pálya: 10
Pálya nehézsége: 10
Frissítés: 9
Póló:7
Érem:7
Mellékhelyiség elérhetőség: 8
Befutó csomag: 7

forrás:Petőcz Ferenc

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned