Nyomtatás

2. BBU Föld alatti futás Kőbánya, 2016. február 27.

kép7     "Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
Kibelezett kőbányák üregében.

Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
Most is visszhangzik a léptem."

Bizonyára mindenki ismeri a Bikini együttes slágerét és ez a dal végig is kísért a futóverseny alatt már a rajt előtt a kőbányák üregére gondoltam ahol futni fogok és persze a rajt után 500 méterrel már a föld alatt élményekre várva visszhangzott a léptem.


Ez volt a második föld alatti futás néven rendezett verseny, de a BBU történetében a harmadik, hiszen tavaly novemberben a jelmezes Halloween futás is itt zajlott. Egyre többen neveztünk e rendezvényre és vártuk az élményt, mi vár föld alatt és felett. Több mint 1500 futó és sok-sok táv kicsiknek, nagyoknak. Honfitársaink mellé sokan csatlakoztak külföldiek is. 3,5; 7 ; 21 km futás és földalatti túra volt a program. A túrázók kitűzőt és emléklapot, a futók technika pólót és érmet kaptak, korcsoportonként pedig külön-külön érmet is kaptak az első három helyezettek. A rajtnál japán dobosok adták az ütemet.
A versenyközpontnak a Dreher villa adott otthont, sajnos erősen rossz állapotban van, mint az egykori gyártelep a régi elhagyott csarnokokkal pusztuló macskaköves utakkal. Ha belegondolok és látom a jelent, el tudom képzelni, hogy tényleg milyen dicső idők lehettek a gyár fénykorában és milyen komplex logisztika kellett az üzemeltetéshez. Köztudott a terület egy részét a katasztrófavédelem használja, de sajnos egy igen értékes terület áll a pusztulás szélén rég múlt időket felejtve.
A barlangrendszerről sokat nem írnék, mert az előző alkalommal már megtettem, de látva a régi kőbánya járatait és tudva, hogy több mint 30 km járat van lent, nem lepődnék meg, ha kicsit hosszabb lenne egy-egy irányban, mint a térképrajz mutatja. Kiváló minőségű mészkő a terület, ebből épültek a Fővárosunk belvárosának hangulatát adó jelentősebb épületek és a Parlament is.
Mivel igen csak későn kezdtem neki a sportnak és erős túlsúllyal még 2012-ben, a tavalyi évben erősen túl is hajtva magamat, maraton, sok-sok teljesítménytúra és sok futóverseny, kerékpározás valamint kevés pihenés, mert rengeteg időt töltök a munkahelyemen ésszerűnek tűnt, hogy a decembert a lazítás hónapjának fogom tekinteni. Ez sikerült is, de normál esetben az ember el kezd alapozni januárban. Míg a többség futással tette is ezt vagy valamilyen kereszt edzéssel, addig én inkább megint a hasam növeltem. Neveztem ugyan a BBU rendezvényre pontosabban a félmaratoni távra. Az alapozás tehát elmaradt, így február közepe táján a futó cipőmet magamhoz ragadva jöttem rá, hogy ezzel a súllyal alapozni kell, nem félmaraton. A nevezést korrekten sikerült átírni a 7 km-es minimaratonra. Sok előnye volt ennek a döntésnek, egyrészt sikeres célba érkezés garantálva volt, mert 14 km-es táv nem volt és nem ment volna stabilan több, másrészt végig tudtam nézni a versenyt kívülről is, hogy a rendezvény milyen színvonalat képvisel.
A pálya az elején enyhén lejtett kb 500 méter után érkeztünk el a kőbánya bejáratához. Az egyes részek hol lejtettek, hol emelkedő volt de csak kisebb szintezés volt jellemző, viszont az különböző kamrák között annyit fordultunk, hogy 2-3 perc után egyetlen futó sem volt, aki tudta volna merre is jár. A látványelemek tekintetében a facebook oldalán a szervező szavazást írt ki, hogy a futók mit szeretnének. A TŰZ volt nyerő, így tűzzsonglőrök is szórakoztattak bennünket. A versenyt megelőző esőzések következtében erősen párás volt a bányajárat hiába égtek a mécsesek mégis sokszor nem lehetett látni, sajnos volt, aki szó szerint falnak ment, de volt aki elesett. Az egyik helyiséget középkori katedrálissá varázsolták a fények korhű zene kíséretében. A túlvilági zenekar egyik tagja is zongorázott nekünk és a legnagyobb sikert a megérkező 3-as metró jelentette. Az alagútból kiérve Kőbánya szívében találtuk magunkat a Körösi művelődési ház melletti parkban, innen elsőnek enyhe, majd erős emelkedő volt felfelé, aminek azt hittük sosem lesz vége. Az Óhegy parkot elérve kiegyenesedett a pálya a tavaly átadott futókör ideális terep bármikor egy jó kis futásra, ezen volt egy körünk és innen volt egy vissza futás meredek lejtéssel a végén a gyártelepre. Aki félmaratont futott az 3-szor tehette meg ezt a távot.
A pályán 3 frissítés volt igazi bőségkosár és a célban is.

kép8


Ha egytől 10-ig lehetne értékelni a versenyt, akkor a saját értékelésem:

Pálya: 10
Póló: 10
Frissítés:10
Versenyközpont: 7
Mellékhelyiségek elérhetősége: 3
A hangulat, látványelemek: 10
Rendezés: 8

Idén, október 29-én újból Halloween futás, már várjuk és időben nevezünk, mert az egyre növekvő igényt látva egyre több futam lesz és szerintem hamar elfogynak majd a helye, jövőre pedig újra BBU föld alatti futás. Visszajövünk, köszönjük a szervezést!

forrás:Petőcz Ferenc

 

kép5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned